Alapképzés (BSc)

  • Szak neve: Fizika alapképzési szak
  • Szakképzettség: Fizikus
  • Szakirányok:
    • Fizikus
    • Informatikus-fizika
  • Képzési idő: 6 félév
  • Az oklevél megszerzéséhez szükséges kreditek száma: 180 kredit
A BSc-ben a szakirány választása nagyban meghatározza a hallgató további tanulmányait, az MSc-ben oktatott tárgyak egy szakirányon belül támaszkodnak a megfelelő BSc szakirányon elsajátított ismeretekre. Szerencsés tehát, ha az alapképzésben az első év végére a hallgatók már határozott elképzelésekkel rendelkeznek választandó pályájukról. Természetesen biztosított a szakirányok közötti váltás, az MSc-re való bejutásnak nem feltétele az azonos szakirány teljesítése a BSc-ben.

A szakirányok közötti választásra a második félév végén kerül sor. A három szakirány közül minden hallgató szabadon választhat, nincsenek létszámkorlátok.

A mesterszakokra való bejutás esélyeit növeli a jó tanulmányi eredmény, ez a felvételi eljárásban a hozott pontok formájában jelenik meg.

A fizikus szakirány

Elsősorban azoknak a hallgatóknak ajánljuk, akik fizikus kutatói pályára készülnek. Mélyebben érdeklődnek a fizika, mint tudomány iránt, törekednek a felsőbb fizikai, informatikai és matematikai ismeretek megszerzésére és ezért tanulmányaikat a fizikus MSc szakon kívánják folytatni.

Az Informatikus-fizika szakirány

Elsősorban informatikai érdeklődésű hallgatóknak ajánljuk. Olyan programozási, számítógépes ismeretek sajátíthatók el, amivel akár a három éves képzés végén, a BSc diploma megszerzése után is el lehet helyezkedni. Emellett a választható tárgyak keretében gondoltunk az informatika mellett a fizika iránt is érdeklődő hallgatókra. Ők az MSc informatikus fizika szakirányán tovább bővíthetik ismereteiket.
A képzéssel kapcsolatos további információk (szakmai tájékoztatás):
Dr. Almási Gábor intézetigazgató, tanszékvezető, egyetemi docens E-mail: almasi [k] fizika [p] ttk [p] pte [p] hu Cím: H-7624 Pécs, Ifjúság útja 6. Postai cím: 7604 Pécs Pf.: 266. Telefon: +36 72 503-600/24490 Fax: +36 72 501-571

Ajánló

  • A PTE TTK Fizikai Intézet hivatalos oldala okostelefonon és tableten! Kattintson ide!